Félévi bizonyítványosztás


Január 13-án ért véget az első félév az oktatási intézményekben, így nálunk Komlóskán is. Az értesítőket január 20-án, pénteken kapták meg a diákok. Összességében megállapítható, hogy tanulóink a tudásukhoz közelítve teljesítették az első félévet.

Félévi bizonyítványosztás bejegyzés elolvasása

Vízkereszt Komlóskán


Ősi hagyományaink szerint Komlóskán, ma Vízkereszt napján a Pancsó megszentelte a patakot, így a megszentelt víz 7 napig Jordánná változott.

Vízkereszt Komlóskán bejegyzés elolvasása

Ruszin nap Vámosújfaluban


Vámosújfalu Község Ruszin Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 3-án Hagyományőrző Ruszin Kulturális Napot szervezett a településen.





Ruszin nap Vámosújfaluban bejegyzés elolvasása

Krumpli fesztivál a komlóskai ÁMK-ban


Az eseménydús szeptemberi hónap után október végén pályázati forrásból lehetőségünk nyílt két rendkívüli nap szervezésére az óvodások és iskolások számára. Elsőként a „Krumpli fesztivál” című rendezvényünket szerveztük meg, ahol az iskolások látogattak el az óvodásokhoz és töltöttek el egy vidám és kreatív munkákban bővelkedő délelőttöt.

Krumpli fesztivál a komlóskai ÁMK-ban bejegyzés elolvasása

Táncház Komlóskán


A Mecénás pályázat befejező része a Táncház volt, melyet az óvoda épületében terveztünk megvalósítani, azonban olyan nagy számban jöttek érdeklődők, hogy az iskola tornaterme is majdnem kevésnek bizonyult.

Táncház Komlóskán bejegyzés elolvasása

Várjuk a Mikulást!


Időpont: 2011. december 2-4-ig (2 éj)
Részvételi díj: 19.500,-Ft/fő/2éj felnőtteknek
5-12 éves korig 50% kedvezmény
0- 5 éves korig ingyenes

komlóska

Várjuk a Mikulást! bejegyzés elolvasása

Adventi várakozás, gyermek és felnőtt programokkal


Időpont: 2011. november 25-27-ig (3 nap 2 éj)
Részvételi díj: 19.500,-Ft/fő/2éj felnőtteknek
5-12 éves korig 50% kedvezmény
0-5 éves korig ingyenes

Sólyomvár panzió

Adventi várakozás, gyermek és felnőtt programokkal bejegyzés elolvasása

Olvasni jó!


Iskolánk tanulói csatlakoztak az Olvasni jó! országos levelezős olvasási versenyhez.

2011/2012-es tanév első félévében a harmadik-negyedik osztályosoknak Geréb László: Búvár Kund, ötödik-hatodik osztályosoknak Pat  Walsh: Crowfield átka című könyveket kell elolvasni.

Olvasni jó! bejegyzés elolvasása

Krumpli projekt-krumpli témahét- zárása az iskolában


Komlóska község önfenntartó-ökofalu céllal mindent megtesz annak érdekében, hogy legyenek helyben megtermelt javak. Az idén első lehetőségként így volt ez a krumpli vetésével és betakarításával. A komlóskai iskolásokkal, örömmel kapcsolódtunk be a krumpli projektbe. Magunk módján így járultunk hozzá, hogy komlóskai  krumpli legyen a  saját üzemeltetésű konyhánknak.

Krumpli projekt-krumpli témahét- zárása az iskolában bejegyzés elolvasása

A Magyar Valóság:


A Legnagyobbaknak még a minden is kevés, a Legkisebbektől még azt a keveset is elveszik.

Komlóska és a magyar kistelepülések finanszírozásából közel 10 éve kivonult a Magyar Állam, a bankok nem adnak hitelt. Komlóska 2010-ben 7,5 millió Forint normatív állami  támogatást kapott egész évre!

A Magyar Valóság: bejegyzés elolvasása

Vízhez szoktatás a komlóskai óvoda-bölcsődében


Újabb élménnyel gazdagodtak a komlóskai óvodások a szerencsi uszodában. Pályázati forrásból lehetőség adódott a vizes élmények megtapasztalására szeptember végén és egyúttal az óvónők is fel tudták mérni ki milyen kapcsolatba került a vízzel a nyár során.

Vízhez szoktatás a komlóskai óvoda-bölcsődében bejegyzés elolvasása

Rákóczi-emlékév - Vetélkedő


Mi is jelentkeztünk

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata a Nagyságos fejedelem iránti tiszteletből a 2011. évet Rákóczi-emlékévvé nyilvánította.

Rákóczi-emlékév - Vetélkedő bejegyzés elolvasása

Tájházban és templomban a komlóskai óvodások


A komlóskai intézményekben nagy hangsúlyt kap a hagyományápolás és a hitvallás gyakorlása, mely által a gyerekek erkölcsösebb, tartalmasabb, értékesebb hétköznapokat élhetnek meg és a családok hasonló értékrendjével együtt jó eséllyel tehetnek szert minőségi élet kialakítására az évek során.

Tájházban és templomban a komlóskai óvodások bejegyzés elolvasása

Tanévnyitó és Zempléni Gondolatok a komlóskai görögkatolikus templomban


Rendhagyó módon kezdődött a tanév a Komlóskai Ruszin Nemzetiségi ÁMK iskolájában, egységes óvoda-bölcsődéjében.


 

Tanévnyitó és Zempléni Gondolatok a komlóskai görögkatolikus templomban bejegyzés elolvasása

Magyar Diáksport - Napi futás


2011.szeptember 30-án a Magyar Diáksport Napján, mi a komlóskai iskolások 2011 méter futási felhívásnak tettünk eleget, melyet a Magyar Diáksport Szövetség országos szinten hirdetett meg.

Magyar Diáksport - Napi futás bejegyzés elolvasása