2011. május 21-én került megrendezésre az első jótékonysági borvacsora est a komlóskai Sólyomvár Panzió éttermében. A korábbi jótékonysági bálokat Köteles Renáta ötlete alapján továbbgondolva, ebben az új formában valósult meg a rendezvény. Köteles László polgármester úr mindenkit személy szerint köszöntött és mutatott be a vendégeknek, így a jó hangulatú beszélgetések végigkísérték az estet, új barátságok, üzleti kapcsolatok alakultak. Komáromi Ferencné az ÁMK igazgatója bemutatta az intézményt, megköszönte a szervezők lelkes munkáját és egy idézettel jellemezte intézményeit: „Akit innen tarisznyáltak azt nem fogja az élet piszka, mert itt még a sár is tiszta.”


A felajánlott helyszín, a menü és a fellépő vendégek lehetőséget adtak arra, hogy igényes, színvonalas estet nyújthassunk azok számára, akiknek jószándékú támogatását fogadhatják a komlóskai gyerekek, intézmények. Az est folyamán Roy Anne, az Ős Kaján étterem tulajdonosa saját elképzelései alapján készítette el a nagy sikerű menüt néhány szülő segítségével. A jó hangulatot és felejthetetlen zenei élményt  IVAN-nak és kísérőjének, Gátos Ivánnak köszönhetjük. Nevettetőnk Bihari Gellért, humorista egyéniségét, jelenlétét nem csak előadása alatt élvezhettük. Az est folyamán Bodnár Sándor,a Mádi Sajtmanufaktúra tulajdonosa kóstolóval egybekötött bemutatót tartott különleges sajtjaiból. A borokat Sajgó Gábor, kiváló aranyérmes borok tulajdonosa biztosította a vacsorához.



Vendégünk volt Tolcsvay László és Péreli Zsuzsanna, aki saját alkotásait, eredeti János Vitéz illusztráció sorozatot ajánlott fel a komlóskai ÁMK gyermekei részére. Jelenlétével megtisztelte rendezvényünket Kovács János megyei főjegyző úr és felesége valamint Halász János államtitkár úr, akinek párja fővárosi színvonalúnak minősítette az estet. Stark István festőművész bemutatta azokat az alkotásokat, amelyeket kortárs festő barátaival összefogva árverezésre ajánlott fel.  feLugossy László, Stark István, Leeman Pascal, Süli -Zakar Szabolcs képeit Komlóska honlapján láthatják és tehetik meg ajánlatukat. További két felajánlás érkezett a hét elején a Pataki Kerámiából Rozics Csilla alkotása és a Hollóházi Porcelán Manufaktúrából egy Szász Endre váza.


 
Az  június 14-ig tartó árverés  eredményéből és a támogatásokból befolyt teljes bevételből az óvoda udvarát szeretnénk felújítani az EU szabványainak megfelelően szabadtéri játékokkal gazdagítva.
Köszönjük mindazon jószándékú támogatók, segítők, felajánlók hozzájárulását, aki által egy felejthetetlen jótékonysági borvacsora estet valósíthattunk meg, és akik nélkül nem lenne elérhető cél az óvoda udvarának teljes felújítása.



Nagy Marina
Szülői Munkaközösség tagja

Komlóska.lap.hu
| Komlóska.hu