Zempléni Gondolatok (Meghívó)
Cum Deo…
Előadás-sorozat a Komlóskai Görögkatolikus Templomban
Komlóska, Ady Endre út 20.
Meghívó
Szeretettel hívjuk
2010. szeptember 5.-én (vasárnap)
a 15.00 órakor kezdődő rendezvényünkre
*
Szent Liturgia - Gyermekáldás
*
Dr. Ódor Ferenc
Országgyűlési Képviselő
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnöke
„Hit, Bizalom, Hűség…”
*
Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény Népzenei
Együttese Kazincbarcika
Boros Géza
énekművész
„Nagy örömet hoztunk néktek” zenei
összeállítás
Minden hónap első vasárnap délutánján 15.00 órakor kezdődik egy
Paraklisszal (Görögkatolikus szertartás - Mária ájtatosság) Ezt
követi két előadó kb. 45 - 45 perces előadása.
Szabadon választott témában, a helyhez illő gondolatokkal.
Kivéve azok a vasárnapok, melyek egyben nagy ünnepek is, pl.:
Húsvét vasárnapja. Ilyenkor a helyi népszokásokhoz, ez esetben a
Pászkaszenteléshez igazítjuk a programot, és csak egy egyházi
szónok mond beszédet, prédikál a szertartás keretében.
Az előadásokat ingyenesre tervezzük, hogy a szegény sorsú
Zempléniek is részt tudjanak rajta venni.
Az esetlegesen felmerülő előadói díjakat a becsületkasszából
befolyt adományokból, illetve az Önkormányzataink
finanszírozzák.
Televíziókat és Rádiókat kérünk fel az előadások rögzítésére,
későbbi lejátszására.
Médiatámogatóink: Zemplén Televízió, Kulcs Magazin, Szent István
Rádió, Irány Televízió.
Előadók:
Azon személyiségek, akik eddigi életük során munkásságukkal,
tevékenységükkel példaképei lehetnek társadalmunknak.
Szervezők:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata:
A megye területe a paleolitikum óta letelepedésre csábította a
különböző népcsoportokat. A különféle korszakok szinte valamennyi
népessége jelentős tárgyi hagyatékot örökített ezen a tájon.
A kései középkor és a korai újkor századai a magyar nemzeti
függetlenségért folytatott harcok időszaka. Megyénk több települése
és számos történelmi személyisége emblematikus résztvevője volt
ennek a folyamatnak (Ónod, Sárospatak település, illetve Thököly,
Rákócziak, Lorántffyak). A politikai törekvéseikkel is
összekapcsolódó vallási folyamatok (reformáció, ellenreformáció),
valamint a XVII. század legvégén megkezdődő gazdasági reorganizáció
során betelepített népcsoportok (görög katolikus rutének,
evangélikus és római katolikus németek és szlovákok, ortodox és
neológ zsidók) révén formálódott meg a megye összetett vallási,
kulturális arculata. A XVIII-XIX. század fordulóján kezdődő
függetlenségi és társadalmi reformmozgalom, valamint a magyar
nemzeti megújulást, a kultúra megteremtését célzó társadalmi
folyamat ugyancsak mélyen gyökerezik megyénk históriájában.
és
Komlóska Község Önkormányzata:
Komlóska a Zemplén gyöngyszemeként ismert kis hegyi falu Tokaj és
Sárospatak között félúton. Első írásos említése 1396. Ebben az
időben már itt állott a település határában Solymos vára és a
Darnói Apátság. Középkori aranybányászat miatt is nevezték Aranyos
Komlóskának, majd a Ruszinok betelepedése idején Szent
Annaasszonyfalvának. II. Rákóczi Ferenc a „Gens Fidelissima” azaz a
„Leghűségesebb Nép” jelzővel illette az őseinket. A közösséget a
II. világháború után felszámolásra ítélték. 1990-től van önálló
Önkormányzatunk, ezáltal saját vezetésünk és gazdálkodásunk. A mai
napig őrizzük hagyományainkat, egyházi ünnepeinkhez kapcsolódó
népszokásainkat, beszéljük a ruszin nyelvet már a bölcsődében,
óvodában és iskolában is. Mindennapi létünk megmaradása mellett,
nagy küzdelmet folytattunk a kisposták megmentéséért. Pálházával
közösen 2009-ben elindítottuk a Nemzeti Zarándoklatot. Komlóskán
jelenleg a virágzó Ökofalu megvalósításának irányába tartunk.
Házigazda:
Komlóskai Görögkatolikus Egyházközség
Egyházközségünk alapításának az időpontja a XIV-XV. századra nyúlik
vissza. Az első anyakönyvi bejegyzés 1759-ből való.
Templomunk Komlóskának a drágaköve, mely 1820-ban lett
fölszentelve. A magával ragadó színvilágával, a gazdagon díszített
aranyozott stukkóival. Bárki úgy érezheti itt magát, mintha
közelebb lenne a Jóistenhez.
Komlóskán a hitünkben és hagyományainkban élő közösséget alkotunk,
őrizzük Őseinktől kapott értékeinket.
|
Dr. Kovács János |
Biró István |
Köteles László |
www.komloska.hu
www.komloska.lap.hu
www.zemplenifesztival.lap.hu
www.utazasimagazin.lap.hu
www.felvidekivarak.lap.hu
www.eszakivarak.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblogok: Civertan.blogter.hu)

