Németh Erika: Ünnepi Köszöntő
Németh Erika - a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai
Kisebbségi Főosztály Főigazgatója - Ünnepi Köszöntője
2009.01.06. napján a Komlóskai Ruszin Általános Művelődési Központ
épületeiben (Községháza és Iskola) a korszerű fűtési rendszerek
ünnepélyes átadása alkalmából.
Köszönöm szépen a lehetőséget! Jó napot kívánok mindenkinek!
Hölgyeim és uraim, polgármester urak, jegyzőasszony és minden
kedves ismerősömet és barátomat is hagy köszöntsem szeretettel
2009. hatodig napján!
Tulajdonképpen az előttem szólók minden lényeges dolgot elmondtak,
én ezt csak kiegészíteni vagyok képes, és csak kiegészíteni tudom.
Először is köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik mindent
megtettek azért az elmúlt években, hogy a ruszin nyelvoktatás itt
Komlóskán éljen, virágozzék, megmaradjon és minden itt születő, itt
óvodába és iskolába járó gyermek ezt a nyelvet elsajátítsa.
Elhangzott, hogy milyen nagy kockázatott vállalt az önkormányzat, a
fenntartó akkor, amikor úgy döntött, hogy ÁMK-t hoz létre és ugye
bizonytalanná vált, egye kicsit az anyagi helyzet, hogy hogyan is
lesz a továbbiakban.

Az a keret, amiből tudtuk támogatni a fűtéskorszerűsítést a három
intézményegységből illetve tavalyi évben kettővel, ez egy 80
milliós keret, ugye nem olyan nagy összeg, hogy ha azt vesszük, 13
kisebbségi önkormányzat van Magyarországon és a ruszinok közössége
ezek közül, mondjuk nem a legnagyobb. Mégis azt kell mondanom, hogy
én nagyon örülök, hogy polgármester úr úgy döntött, hogy pályáznak
erre az intervenciós keretre. 4 és fél millió forintot, durván
ennyit tudtunk adni és ez két egység korszerűsítésére szolgál.
Nagyon fontos volt és azt hiszem, hogy az utolsó pillanatok
egyikében sikerült ezt a korszerűsítést megvalósítani. Én ígéretet
sajnos arra nem tehetek, hogy a harmadik egység, ami legalább olyan
fontos, mint a másik kettő és semmiféle sorrendűséget és prioritást
ebben nem is szabadna meghatározni, hogy ugyanezen keretből, ami
2009-ben is ugyanilyen nagyságrendű tudunk-e adni önöknek
támogatást. Minden esetre, arra tudom bíztatni az itt lévőket, hogy
minden lehetőséget meg kell ragadni arra, ahol pályázni lehet, és
ahol pénzhez lehet jutni, mert ez a felújítás azt hiszem, hogy
nagyon fontos és elodázhatatlan 2009-re.
Kányádi Sándornál szebben nem tudok beszélni ez egészen
bizonyos.
Én csak köszönetet szeretnék még egyszer mondani, hogy önök őrzik a
hagyományokat, legyenek azok vallási hagyományok, a ruszin
kisebbséghez kötődő hagyományok. Köszönet ezért a munkáért.
Köszönet külön polgármester úrnak azért, amit tesz ezért a
közösségért és ezért a községért. Én negyedik alkalommal járok
Komlóskán, azt tudom mondani önöknek, hogy nagyon megszerettem az
itteni lakosokat, és amerre járok, mindenhol példaként említem az
itteni közösségi összefogást, ami az emberek egymás közötti
összefogását jelenti és ami a következő generációban bizonyosan
ugyanilyen összefogás iránti vágyat gerjeszt és tart fenn, reméljük
az idők végezetéig. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, kívánok
önöknek 2009-ben mindenek előtt nagyon-nagyon jó egészséget, mert
egészség nélkül azt hiszem, hogy minden egy kicsit odavész.

Tehát nagyon jó egészséget kívánok önöknek, mindannyiunknak a
falu valamennyi lakosának, kívánok önöknek minden földi jót, ez a
mondat már elhangzott itt ma azt hiszem, hogy ezt kívánhatjuk
közösen magunknak és nemcsak a komlóskaiaknak, hanem a Komlóska
környékén élőknek és mindannyiunknak, akik itt élünk
Magyarországon. Köszönöm szépen a munkájukat, kívánok önöknek
további szép napokat és remélem, hogy még találkozunk az idén más
alkalomból, jobb időkben, bár a mai nap azt hiszem, hogy azért
kegyes hozzánk, még akkor is, ha hideg van.
Köszön szépen, hogy meghallgattak!
www.komloska.hu
www.komloska.lap.hu
www.zemplenifesztival.lap.hu
www.utazasimagazin.lap.hu
www.felvidekivarak.lap.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: www.civertan.blogter.hu)

