2007. 11. 13. Komlóska, Szakmai Nap
A Komlóskai
Ruszin Nemzetiségi Általános Művelődési Központ számos rendezvényen
keresztül tartja a kapcsolatot a régió kisebbségi
Önkormányzataival, intézményeivel.
Nemzetiségi jellegünkből adódóan képesek vagyunk összefogni a
Ruszin, Szlovák és Német kisebbséget az oktatás és kultúra terén.
Az elmúlt években a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért
Közalapítvány által kiírt pályázatok támogatásán keresztül már két
ízben sikerült megrendeznünk a nemzetiségi óvodák vers és
prózamondó bemutatóját.
Ebben az évben 2007. november 13-án került sor erre a rendezvényre.
Az idén intézményünk szakmai nap keretében bővített programmal
várta a meghívott vendégeket. A szakmai nap felölelte az iskolai
ruszin nyelvű tanítás bemutatóját, az óvodába integrált bölcsőde
ünnepélyes átadását és az óvodások vers- és prózamondását.
A rendezvény lebonyolításához anyagi segítséget kaptunk pályázati
úton a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Hivatal Közalapítványától,
a helyi Községi Önkormányzattól, a helyi Ruszin Kisebbségi
Önkormányzattól és a Tolcsvai Ruszin Kisebbségi
Önkormányzattól.
A rendezvény célja: a régió nemzetiségi óvodái összefogásának
erősítése, az óvodák részére a pozitív élményeken túl egyfajta
fellépés, szereplés adása, mely eddzi a gyerekek kitekintését a
világra, megismerkednek más népek nyelvével, kultúrájával a sok
nyelvűség jegyében.
Feladatunknak tartjuk, hogy a gyerekekben már óvodás koruk óta
elmélyítsük a nemzetiségi hovatartozás érzését. Fontos, hogy már
ebben az életkorban is ismerkedjenek a nemzetiségi nyelvvel,
irodalmával, a meséken, verseken keresztül.

A rendezvényen résztvevők:
A rendezvényen közel 60 fő vett részt, 12 intézményből látogattak
el hozzánk, óvodás gyerekek, óvodapedagógusok, nemzetiségi nyelvet
oktató tanárok, szakértők, kisebbségi Önkormányzati vezetők,
képviselők.
- Budapest Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal
- Bükkszentkereszt
- Bükkszentlászló
- Eger
- Fűzér
- Hercegkút
- Hollóháza
- Mátraszentimre
- Mucsony
- Répáshuta
- Sátoraljaújhely
- Tolcsva

Program:
- 08.30 órakor vendégvárással, regisztrációval vette kezdetét.
- 09.00 órától az ÁMK iskolájában bemutató Ruszin nyelvű órát
tartott Barnáné Zajakovszki Mária.
-10.00 órától az óvodában köszöntőt mondott Komáromi Ferencné az
ÁMK Igazgatónője, Köteles László Komlóska Polgármestere és Dr.
Kovács János megyénk Főjegyzője.
Ünnepélyes szalagátvágással átadásra került a bölcsőde, melyet a
helyi lelkész is megáldott, felszentelt.

Óvodásaink köszöntő műsorában előadtuk a „Házikó” című mese zenés,
táncos feldolgozását, melyhez a szükséges kellékeket folyamatosan
készítettük a hét során. Ezzel a díszlettel egy őszi erdőt
varázsoltunk az óvodába. A szép színes kellékek, eszközök
felkeltették a gyerekek érdeklődését, szívesen és ügyesen vettek
részt a „színdarabban”.
A nap csúcspontját az óvodások vers- és prózamondása adta.
Illetődöttségüket legyőzve vendég óvodásaink is kitettek magukért.
A közönség magyar, ruszin, szlovák és német nyelvű verseket,
meséket hallhatott. Barnáné Zajakovszki Mária összegezte a
bemutatón látottakat, értékelte a gyerekek felkészültségét, majd
átadta a jutalmakat.
Minden gyereket egyformán díjaztunk oklevéllel és könyv
ajándékkal.
A felnőttek számára a közös ebéd a Polgármesteri Hivatal
dísztermében volt, ahol hagyományos komlóskai ételeket szolgáltunk
fel. Ebéd után lehetőség nyílt a szakmai beszélgetésre, a
tapasztalatok eszmecseréjére.
Vendég óvodásaink csoportszobánkban ebédeltek. Ezután következett a
közös játék. Játszottak elmélyülten, ismerkedtek, barátkoztak
egymással a délután folyamán.
A vendégeknek egyedi, saját készítésű ajándékkal - könyvjelző
nyomatkészítéssel, rojtozással, agyagplakett Komlóska jelképeinek
ábrázolásával - kedveskedtünk.
Úgy gondoljuk élményekkel gazdagodva, tartalmas napot zártunk, mely
emlékezetes marad mindannyiunk számára. Megköszönjük a MNEKK-nek a
pályázat támogatását és Várfalvi Attila Úr érdeklődő részvételét,
valamint a helyi Önkormányzatok segítségét, az ÁMK dolgozóinak
pozitív hozzáállását, és mindazok munkáját, akik hozzájárultak a
rendezvény sikeres lebonyolításához.
Komlóska, 2007. november 26.
Orosz Miklósné és Popovicsné Szemán Edit óvónők
Komlóskai Ruszin Nemzetiségi ÁMK Napközi Otthonos Óvoda
3937 Komlóska, Rákóczi F. út 74.
Tel.: 47/ 338 224
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: www.civertan.blogter.hu)

