Vízkereszt Komlóskán
Ősi hagyományaink szerint Komlóskán, ma Vízkereszt napján a Pancsó
megszentelte a patakot, így a megszentelt víz 7 napig Jordánná
változott.

Ősi hagyományaink szerint Komlóskán, ma Vízkereszt napján a Pancsó
megszentelte a patakot, így a megszentelt víz 7 napig Jordánná
változott.

Vámosújfalu Község Ruszin Kisebbségi Önkormányzata 2011. december
3-án Hagyományőrző Ruszin Kulturális Napot szervezett a
településen.



Az eseménydús szeptemberi hónap után október végén pályázati
forrásból lehetőségünk nyílt két rendkívüli nap szervezésére az
óvodások és iskolások számára. Elsőként a „Krumpli fesztivál” című
rendezvényünket szerveztük meg, ahol az iskolások látogattak el az
óvodásokhoz és töltöttek el egy vidám és kreatív munkákban
bővelkedő délelőttöt.

A Mecénás pályázat befejező része a Táncház volt, melyet az óvoda
épületében terveztünk megvalósítani, azonban olyan nagy számban
jöttek érdeklődők, hogy az iskola tornaterme is majdnem kevésnek
bizonyult.

Időpont: 2011. december 2-4-ig (2 éj)
Részvételi díj: 19.500,-Ft/fő/2éj felnőtteknek
5-12 éves korig 50% kedvezmény
0- 5 éves korig ingyenes

Időpont: 2011. november 25-27-ig (3 nap 2 éj)
Részvételi díj: 19.500,-Ft/fő/2éj felnőtteknek
5-12 éves korig 50% kedvezmény
0-5 éves korig ingyenes

Iskolánk tanulói csatlakoztak az Olvasni jó!
országos levelezős olvasási versenyhez.
2011/2012-es tanév első félévében a harmadik-negyedik
osztályosoknak Geréb László: Búvár Kund, ötödik-hatodik
osztályosoknak Pat Walsh: Crowfield átka című könyveket kell
elolvasni.

Komlóska község önfenntartó-ökofalu céllal mindent megtesz annak
érdekében, hogy legyenek helyben megtermelt javak. Az idén első
lehetőségként így volt ez a krumpli vetésével és betakarításával. A
komlóskai iskolásokkal, örömmel kapcsolódtunk be a krumpli
projektbe. Magunk módján így járultunk hozzá, hogy komlóskai
krumpli legyen a saját üzemeltetésű konyhánknak.

A Legnagyobbaknak még a minden is kevés, a Legkisebbektől
még azt a keveset is elveszik.
Komlóska és a magyar kistelepülések finanszírozásából közel 10 éve
kivonult a Magyar Állam, a bankok nem adnak hitelt. Komlóska
2010-ben 7,5 millió Forint normatív állami támogatást kapott
egész évre!
Újabb élménnyel gazdagodtak a komlóskai óvodások a szerencsi
uszodában. Pályázati forrásból lehetőség adódott a vizes élmények
megtapasztalására szeptember végén és egyúttal az óvónők is fel
tudták mérni ki milyen kapcsolatba került a vízzel a nyár
során.

Mi is jelentkeztünk
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata a Nagyságos fejedelem
iránti tiszteletből a 2011. évet Rákóczi-emlékévvé
nyilvánította.

A komlóskai intézményekben nagy hangsúlyt kap a hagyományápolás és
a hitvallás gyakorlása, mely által a gyerekek erkölcsösebb,
tartalmasabb, értékesebb hétköznapokat élhetnek meg és a családok
hasonló értékrendjével együtt jó eséllyel tehetnek szert minőségi
élet kialakítására az évek során.

Rendhagyó módon kezdődött a tanév a Komlóskai Ruszin Nemzetiségi
ÁMK iskolájában, egységes óvoda-bölcsődéjében.

2011.szeptember 30-án a Magyar Diáksport Napján, mi a komlóskai
iskolások 2011 méter futási felhívásnak tettünk eleget, melyet a
Magyar Diáksport Szövetség országos szinten hirdetett meg.

Komlóska község helyi Általános Iskolájába járó tanulók az idén a
Népmese Napján részesei lehettek a Sárospataki Zrínyi Ilona Városi
Könyvtár által szervezett Népmese hete rendezvénysorozatnak.


Friss hozzászólások
karenina - 8 hónapja
:)) "Az ország legkisebb Iskolájáért (9 diák az 1-6 évfolyamon)" Aranyos falu lehet Komlóska. Meg is nézném szívesen. Na majd egyszer..
Bejegyzés: Jótékonysági est Komlóskán
cserepfalu - 1 éve
http://cserepfalu.blog.hu/2010/06/15/nem_lehet_kihagyni_ezt_a_ziccert
Bejegyzés: Kormányzati Falu ajándékba
A rendezvény célja: a régió nemzetiségi óvodái összefogásának erősítése, az óvodák részére a pozitív élményeken túl egyfajta fellépés, szereplés adása, mely eddzi a gyerekek kitekintését a vi...
Belterületen jelentős károkat okozott a az önkormányzati utakban, ingatlanokban. A lakosság veteményeskertjeit és pincéit árasztotta el a víz. A kisebb vizek elvezetését az önkormányzat dolgozói...
– Jellemezné a kezdeményezés visszhangját? – Rendkívüli az érdeklődés, folyamatosan tárgyalok különböző vállalkozásokkal, sőt újonnan letelepedett cégek is vannak már. Ez lesz ...
A húsvét vasárnap igazi örömnap, Jézus feltámadásának ünnepe. (A húsvét mozgó ünnep, ami a hold változásához igazodik: március 22-e és április 25-e közé esik) A hívek kosarakkal menn...
Álmomban sem mertem volna gondolni, arra a lehetőségre, hogy a törvényhozás házában még szót kapva a pulpituson el is mondhatom gondolataimat, mondandómat. 2008. február 9-én ker...